top of page
Csapatunk

A legtöbb olvasót az érdekli leginkább, hogy kik vagyunk, és honnan kapjuk az üzeneteket. Milyen alapon helyezzük magunkat közvetítői szerepbe, s adunk kéretlenül tanácsot bárkinek. Ezért fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy nem vagyunk önjelölt mesterek, léleklátók, médiumok vagy próféták. Csak egyszerű emberek, akik átlépték azt a küszöböt, ahol többé már nem akarunk ellent mondani lelkünk szavának. Semmi esetre sem kívánjuk megmondani senkinek, hogy mit gondoljon, vagy miképp cselekedjen, sőt, éppen ellenkezőleg! Ha bátorkodnánk kérni bárkitől bármit, csupán az mondanánk, hogy keressük a saját kapcsolatot legbensőbb önmagunkkal, lelkünkkel, isteni szikránkkal, ki-ki amilyen néven nevezni kívánja! A szabad akaratot nem vitatjuk, s nem kívánunk senkit vezetni, vagy félrevezetni. Csupán igyekszünk eleget tenni lelkünk hívásának, hogy a valódi egységért munkálkodjunk! Írásaink mindössze egyszerű emlékeztetők a ma emberének, mellyel a Teljesség hangjára szeretnénk ráirányítani a figyelmet.

A küszöbön átlépve, a Teljesség pulzusával együtt rezegve egy teljesen más világba léphetünk át. Az életérzés megváltozik, egyszerűen jó, s ezen a ponton nem csak új információk, hanem új emberek is belépnek életünkbe. Életidőnk és életterünk megosztjuk velük, összekapcsolódunk, közös valóságunkat átszövi az isteni jelenlét, a szinkronicitás. Minden egy, s mi együtt, egymásért élünk. Az élet szó azonban kevés, hogy kifejezze ezt a magasztos minőséget, az abszolút harmóniát. A szeretet és a hit az alapja itt mindennek. A szépség és jóság nyilvánul meg mindenben és mindenkiben, általunk, az osztatlan egy által. Akiknek sikerül ezt a küszöböt átlépni, ők magukkal hozzák ezt az erőt, rezgést, információt, tudást. Ezt pedig kötelességük átadni mindazoknak, akik kívánják. Ők ezek az emberek, akikkel egy ponton együtt dobbant a szívünk, hogy eleget tegyünk egy közös elhívásnak. Hogy megosszunk valami információt az emberekkel, ami a fátylon túlról, a Nagy Kékségből ide kívánkozott, hogy eljusson azokhoz, akik már vártak rá.

Talán téged is várunk!

  • Kék wix logó
Moncsi profilja.jpg

Crystal Spirit
Szabó Mónika

  • Lélek, személyiség, spiritualitás

"Kristályként ragyogó fény él a szívedben. Ez a fény él, teremt, erőt ad és informál, mert közvetlen kapcsolatot teremt mindennel, ami körülvesz. A sötétség csak általad teremtett illúzió, mert a fény te magad vagy a szívedben."

Viki profilja.jpg

Lien
Kéri Viktória

  • Angyalok és más asztrális lények üzenetei

"A 'vak voltam, és most látok' új jelentést nyert, amikor megértettem, milyen vakok vagyunk a spirituális univerzum teljes természetére itt a Földön..." (Eben Alexander)

Kati profilképe.jpg

Nebe'H'aa
Thurn Katalin

  • Nebe'h'a

"Ráléptél az Emlékezés ösvényére. Minden megtett lépés közelebb visz ÖnMagadhoz. Segítek Emlékezni."

White_profilkép.jpg

Little White Light
Pete Gabriella Szabina

  • ShiningBlueness

"Ki Ő? Isten és Szentlélek egyben, Isten és Istennő, az életet Teremtő és az életet élő Élet maga. Ki vagyok én? Benne egy picinyke porszem, alkalmasint felcsillanó kristály darabka az Ő örökké fényes csillagviharában."

Myrjam profil

Myrjam odaátról
Néhai Hegyközi Mária Magdolna

"Tisztánlátónak és empatának születtem. Gyerekkorom óta kapcsolatban vagyok angyalokkal és tündérekkel. Három évtizede gyógyítok és tanítok. Úgy érzem szép üzeneteket és tanításokat kell átadnom Istentől és az Ő angyalaitól. "

34064682_1910698075629808_65584223581414

An'anasha
Molnár Erika

  • An'anasha csoport

"Jó, ha az ember feje a felhők között van és gondolatai a sasok között szárnyalnak, de ne feledd, hogy minél magasabbra nő a fa felfelé az égbe, gyökerei annál mélyebbre hatolnak Földanya szívébe." (Ismeretlen szerző)

Kék logóóó.png

Ha úgy érzed te is megkaptad a belső elhívást, s az alábbi kinyilatkoztatást őszinte szívvel el tudod mondani, esetleg ellenállhatatlan késztetés érzel, hogy beszélj velünk, vagy rajtunk keresztül másokkal, akkor írj nekünk! 

Atlasz profilja.jpg

Felhőatlasz

  • Az én Felhőatlaszom

"Az életet, az embert, a társadalmat elemzem. Röviden megfogalmazva. Szólj hozzá bátran!"

„Szabad utat engedek az angyali útmutatásnak.

Átengedem magam a kinyilatkoztatásoknak,

melyek rajtam keresztül történnek.

Ezeket továbbadom az emberek számára

és fogadom, hogy semmit nem titkolok el,

amivel segíthetek embertársaimnak.

Mindig az önzetlen szeretet vezérel az utamon.

Legyen így!"

bottom of page