Érdekes kerülő utón magyaráztak el nekem valamit az égiek, ezért úgy döntöttem, hogy másokkal is megosztom. Az is tanulságos, amit megértettem és az is, amilyen csavaros úton eljutottam odáig.
A történetbe valahol ott kezdenék bele, hogy azon gondolkoztam, hogy mi emberek mitől romlunk el, mitől válunk rossz emberré, vagy adott helyzetekben mi visz rá minket, hogy rosszul viselkedjünk. Főleg, amikor indokolatlanul bántunk másokat. Hiszen ártani, bántani sosem jó megoldás. Ez a kérdés sokat foglalkoztatott és imában is kértem, hogy segítsenek megértenem. Reméltem, hogy ha jobban érteném, magam is kevesebbet hibáznék.
Időközben sokat kertészkedtem és munka közben egyre újabb és újabb invazív növényekkel ismerkedtem meg. Újra és újra szembe kerültem a velük való küzdelem problematikájával. Vidéken elég csúnya a helyzet ebben a tekintetben, de most Budapest belvárosáról lesz szó. Bálványfákkal, zöld juharral, selyemkóróval küszködtem, majd megismerkedtem a japán keserűfűvel. Ezt a növényt még kevesen ismerik, és még kevesebben kezelik megfelelően. Én a belső hívásnak eleget téve dolgoztam a kertben, vezetéssel tettem a dolgom, a növények is segítettek, hogy amit el kellett távolítani, azt a legkevesebb fájdalommal tudjam eltüntetni, amilyen növénykék pedig a helyükre kerültek, azok szinte kivétel nélkül megeredtek. A növényekkel való sok munka az invazív növények problémája felé terelte a gondolataimat és elsőre háborús helyzetet láttam a dologban, ahol ezek a fajok az ellenség, de a belső hang azonnal helyrebillentett. Az isteni rend ugyanis tökételes, tehát a növény ártatlan, eredetileg rendelt élőhelyén szükséges és jó. Az ember azonban oktondi beavatkozásával ebbe a rendbe beavatkozva áttelepítette ezeket, s az egyensúlyt felborította. Nincs más teendő, mint helyrebillenteni az egyensúlyt, gondolhatnánk. De képesek lennénk-e rá? Például harcolhatunk ezen fajok ellen és kiírthatjuk, őket. Sokszor választottuk ezt az utat a világtörténelemben. Hozzott-e bármire megoldást?
A japán keserűfű olyan növény, aminek a gyökere három méter mélyre is lemegy, egy év alatt húsz métert is képes terjedni és a növény bármely részének 0.2 mm-es része életképes, és új növény sarjadhat belőle. Mint más invazív fajok, kiszorítja az általa elbitorolt területekről az őshonos fajokat, ugyanakkor az épített környezetben is nagy károkat tud tenni abbéli képességével, hogy akár húsz cm-es tömör betonon is átmegy, mint kés a vajon. Nos, ez a növény is terjed már országszerte és Budapest szerte, s hiába nő az emberek ablaka alatt, nem ismerik fel, ahogy hasonló özön növény társaikat sem. A bálványfa és a zöld juhar az átlagember számára csak zöld fa, a vaddohány illatos virág, a japán keserűfű pedig szép, zöld cserje és még sorolhatnánk. Az emberek, ha fel is ismerik a problémát, nem érzik sajátjuknak, nem vállalnak felelősséget, amíg nem a kertjükben kell valamelyikkel megküzdeni, addig nem az ő dolguk. Ha pedig már muszáj vele foglalkozni, akkor háborút vívnak, amiben az embernek a növényt le kell győzni.
Budapesten ez úgy zajlik jelenleg, hogy hiába jelentem be számtalan helyen a problémát, semelyik hatóság semelyik szintjén nem vállal az ügyben senki felelősséget. Aki pedig nem tudja magáról elhárítani a felelősséget, mert valóban az ő hatásköre, az csak tájékoztatót küld, hogy kezelik a problémát és szíveskedjünk ezt tudomásul venni. Nekem az égiek segítettek és sikerült utánajárnom, hogy miképp is kezelik ezt a problémát. Úgy, hogy nem kezelik. A növények vegyszeres injektálása és veszélyességének megfelelő elhelyezése helyett levágják, mint a többit, a zöld hulladékba helyezik, ahogy a többit, bedarálják, mint a többit, majd komposztálják, mint a többit. Tehát levágják, amit nem szabad levágni, feldarabolják, amit nem szabad feldarabolni és komposztba helyezik, hogy jó induló alapja legyen az apró növényi részeknek, s ezt a japán keserűfűvel fertőzött anyagot terítik, ahol éppen szükség van rá. A japán keserűfüvet tehát úgy írtjuk, hogy nem írtjuk, hanem befertőzzük vele egész Budapestet és az egész országot. Hiába van meg a tudás, az információ, ami a probléma kezeléséhez szükséges, nincs felelősségvállalás és nem kezelik a problémát, de súlyosbítanak rajta.
Érdekes módon, mire az ügy visszafejtésében idáig jutottam, addigra el is fogadtam a helyzetet. Az isteni rend ugyanis tökételesen működik. A problémával, amit az ember okoz az embernek kell szembenéznie. Ez minden területen így működik. Mi felborítjuk az egyensúlyt, magunk hasznára, magunk elképzelése szerint, felelősségvállalás nélkül beavatkozunk, majd pedig ez visszaüt ránk és ez teljesen rendben van így. Ha pedig eljutunk a felelősségvállalásig, és megpróbáljuk helyrehozni, ami elromlott, akkor is hiába erőlködünk, ha ugyanúgy tesszük, ahogy elrontottuk. Megyünk a saját fejünk után, s a saját érdekeink szerint módosítunk a dolgokon. A probléma pedig örökké fennál, mert javítgatjuk, ami számunkra nem ideális, hogy ideális legyen, de ebből az ideálból valamelyik szereplő mindig kimarad, ami megbontja az egyensúlyt. Az ember nem képes a legjobb tudomása szerint eljárva sem visszaállítani az isteni rendet és egyensúlyt, mert ez csak úgy lehetséges, ha maga is visszatér, kapcsolódik az isteni önvalóhoz és azzal harmóniában cselekszik. Ez a kapcsolat a szíven keresztül megvalósítható, csupán ésszel nem megy. Az emberiségnek már bőven elég tudás és információ áll rendelkezésére, hogy minden problémáját kezelni tudja, mi mégis csak súlyosbítjuk a bajokat ahelyett, hogy kezelnénk őket.
Hogy miképp függ össze ez a félelemmel? Igazán egyszerű. Ami bennünk zajlik le, ugyanolyan isteni rend szerint működik, mint ami körülöttünk. Eredetileg tökéletes, a számára rendelt helyen és módon minden emberi rezdülés, legyen gondolati, érzelmi vagy fiziológiai fontos és elengedhetetlen. Komplex egész, s minden jól működne benne, ha az ember hagyná, de mi módosítani akarjuk, jobbá tenni, ideálisabbá, amivel rengeteg kárt teszünk magunkban. Az első és legnagyobb probléma az elszakadás az isteni középponttól, az egység tudat elvesztése. Ide visszatérni pedig önérdek által vezérelve nem lehet. A ráción túl, az önérdeken túl, a problémák felelősségvállalás nélküli megoldási kísérletein túl van az út, ami képes feloldani a feszültséget, amit az egyensúlyi állapot elvesztése okoz. Ez az út a lelkiismeret, a szív útja.
Amíg a szív helyett az egó vezet, addig a feszültség és a félelem nem szűnik meg. A félelem a valamivel való szembenézésre való képtelenség. A felelősségvállalásra való képtelenség. Fél-elem, vagyis az egység hiánya. A szívvel együtt a félelem elmúlik, mert a szív az egó társa, vele együtt lát csak tisztán, vele karöltve képes megoldani a problémákat, helyre billenteni az egyensúlyt. Belső egyensúly nélkül nem lehet helyrehozni a külső egyensúlyt. Istennel való kapcsolat nélkül nem lehetséges körülöttünk helyreállítani az isteni rendet. A belső béke nélkül nem tudjuk emberi életünkben megélni a békét. Próbálkozni lehet. Háborúzni lehet. Küszködni lehet. Kényszeresen hibáztatni másokat mindenért, hogy magunk szemében jobbnak tűnjünk lehet. De a feszültség csak nőni fog. Miképp egy egyszerű invazív növénykénél, amivel azt tesszük, amit a legkevésbé kellene, a problémát csak újabb hibákkal tetőzzük, s a következményekkel idővel szembesülnünk kell.
Az emberi szív, a lelkiismeret született vezetni, az egó csak egy segéd, miképp a test és a psziché egyéb részei. S ahogy nem jutna sokra valaki, aki a lábával kívánna gondolkodni és a gondolataival járni, így az sem jut el a megoldáshoz, aki a lelkiismerete helyett az egójára támaszkodik, mikor megpróbálja helyreállítani elveszett lelki egyensúlyát.
A félelem a legnagyobb visszahúzó erő. Félelem a bűntudattól, a felelősségtől, a megoldáshoz vezető út kínkeserveitől, félelem bármitől. Fél-elem. Az ember, aki képes szembenézni a félelemmel, képes legyőzni trónbitorló egóját és visszaadni a vezetést szívének, lelkének, isteni énjének, az képes megoldani a saját és a világ problémáit. Aki ezt nem lépi meg, az a problémáit csak újabb és újabb problémákkal tetőzi. Minden hiba, rossz viselkedésminta és erőszak a félelemhez vezethető vissza, a félelem pedig az egyensúlyát vesztett elme szülötte. Az egyensúlyt csak a szíverő tudja megadni az elmének, ami ahhoz kell, hogy hős módjára vezethessen, ahogy szeretne. Ezért én elegendő szív erőt kívánok mindenkinek, aki szembe kíván nézni a félelmeivel!