Az állatok megölésének propagálására szeretném felhívni a figyelmet ezzel az írásommal! A vezetőim hívták fel erre a figyelmem és kérték, hogy gyűjtsek össze pár gyakorlati példát, amivel nap, mint nap szembesülök.
Nemrégiben láttam egy animében, hogy a legszentebb, legtisztább tündérkisasszonyok kiruccantak virsliket habzsolni szabadidejükben.
Egy másikban elhangzott egy nemes elf szájából, hogy aki húsevés nélkül próbálna életben maradni, az bizonyosan meghalna.
Előtte egy kínai drámában az istenek között is kiemelkedő főisten ment le az emberek közé, hogy vacsorára bevágjon pár disznólábat.
Ezt megelőzően egy koreai filmben igyekeztek a főszereplők minden bánatukat méregdrága marha ételek elfogyasztásával elűzni.
Közben egy amerikai filmrészletet láttam, ahol a gyerekek boldogan ugrálták körbe a szabad tűzön húst sütögető felnőtteket.
A minap egy másik kínai filmben a kimagaslóan erős varázsló hölgy megsérült, elvesztette az erejét. Mit tett hát? Elment az emberek közé, s azzal a kijelentéssel kísérve, hogy előtte sosem evett húst és nem eszik meg olyat, ami ugyanúgy vérzik, mint ő maga, gyorsan elfogyasztott egy csirkeszárnyat, majd egy kis sült bőrkét, s így tovább. Mondván, hogy talán segít visszaszerezni az erejét.
A gyermekem bekapcsolta pár napja a TV-t, és a reklámban húst ettek. Az utána következő mesében a szereplők vadásztak, majd örömmel elfogyasztották a halomra gyilkolt cukibbnál cuki állatkákat. Az utolsó mesefilmben, amit együtt néztünk, a szereplők együtt kiabálták, hogy hús, hús, hús, majd üdvrivalgásban törtek ki, mikor eléjük rakták a húsos fogásokat. A kedvenc sorozatának utolsó epizódja úgy kezdődött, hogy „Ez a hús annyira finom! Nyami, olyan puha! Ez a menü sokkal jobb, mint a másik kettő, mert ebben hús is van.”
Valamelyik nap vendégségben ránéztem a vendéglátónk gyermekének monitorára, az általa nézett filmben nyárson sült husikákat falatoztak és fennhangon ismételték, hogy a hús nagyon jó, a legjobb, minden másnál ízletesebb.
Az utolsó taiwani filmben, amit mostanság volt szerencsém látni, egész tálcányi rovarféleséget nasiztak meg a szerelmesek az első randevújukon. Egy másik első randis, romantikus jelenetben, ami már amerikai alkotás volt, hatalmas hús szeleteket daraboltak, majd husi falatkákat tettek egymás szájába a fiatalok.
Az a két jelenet pedig, amire különösen felhívták a figyelmemet, s ami miatt magam is úgy döntöttem, hogy megírom ezt a kis szösszenetet:
Az istenek világának legmagasabb szintjén egy hófehér palotában, amit a csillagok és univerzumok lengtek körbe megvendégeltek egy istennőt. A menü csupa életteli gyümölcs és salátatál temérdek virággal díszítve. Csak a középre lehelyezett főétel volt egy hatalmas sültcsirke, szó szerint egy dög teteme virágokkal övezve. A hölgynek pedig le kellett győznie az undorát, s bár már a szagától rosszul volt, mégis mosolyogva kellett elfogyasztania, hogy ne sértse meg a többieket, akik szerint ez volt a legkirályibb étel mind közül.
A másik nem hús fogyasztással kapcsolatos, de tökéletesen példázza az erőszak propagálását, ami már átsző minden lehetséges témát, minden szinten. A mesében új épületekre volt szükség, és a tervező azt mondta, hogy normál faanyag nem megfelelő, lélekkel bíró fákat kell kivágni, mert azokkal sokkal jobb dolgozni. A lélekkel bíró fák amúgy is szörnyek, tehát írtandók. Onnan lehet őket felismerni, hogy a törzsükön kivehető egy arc forma, s úgy kell őket megölni, hogy az arcuk részén kell őket baltával megütni. Így a főszereplők elmentek, kerestek pár lélekkel bíró fát, majd halomra ölték mindet. Utána persze csodás húsételek fogyasztásával ünnepeltek, csak úgy mellékesen.
A csavar, amire fel akarom hívni az emberek figyelmét a kora gyermekkortól való abszurd élet és természetellenes neveltetésünk és állandó programozásunk. Például nemrégiben, egy Yotengrit klubban (egy meg nem nevezett online platformon), mikor egy fiatalember rákérdezett, hogy az ősi tanítások szerint lehet-e húst enni, ott azonnal rávágták, hogy igen, mert az a jó, ami természetes, s már az ősember is mamutra vadászott. Az embereknek állatokat kell tartani, harmóniában élni velük, aztán természetes módon levágni és elfogyasztani őket. Le voltam döbbenve, mert a Yotengrit tanításokban ki van fejtve, hogy nem ölünk meg és nem bántunk semmit!
Ha az állatot bántod, vagy ne adj Isten megölöd, az a természetesség lényegi ellentétje, hiszen a természettel mész szembe, teszel rajta erőszakot, pusztítod el. Erőszak nélkül nem lehet ölni! Az az ősiség és természetesség, amire ilyenkor az emberek hivatkoznak, hogy vadászunk és hasonlók, az már egy Istentől elszakadt, eltávolodott, mélységes mélyen elbutult és elvadult, erőszakos valóság, ahol már a természet-ellenesség vált természetessé. S a mai napig az ilyen természet ellenességre hivatkozunk természetességként és ami még rosszabb, normalitásként. Így vált az erőszak követendő normává, s így neveljük nap, mint nap gyermekeinket is természet ellenes és erőszakos „élet”re.